III.
Elátkozott szerelem

Reggel Valeria fáradtan ébredt. A szobában nem volt senki, így elszomorodott, mert azt hitte Alexander karjában fog felébredni, de tévedett. A férfi párnáján egy levél volt neki címezve. Felbontotta, és olvasni kezdte.
Valeria!
Köszönöm a tegnapi éjszakát, maga csodálatos! Mire ezt olvassa én megtértem őseim földjével töltött koporsómba, és pihenek. Menjen le a faluba, és ha bárki kérdezi, mondja azt, hogy eltévedt a sötétben, de ne beszéljen senkinek erről az éjszakáról, és hogy mi együtt voltunk. Ez az éjszaka a mi nászéjszakánk volt. Vigyázzon magára!
A. G. W
- Alexander!- suttogta boldogan Valeria.- Szeretlek!
Felöltözött, és szinte szökve ment a faluba. Az ajtajában már ott állt a haragos elöljáró.
- Hol járt? Hol a fenében volt?
- Én eltévedtem! Elmentem sétálni, és eltévedtem.- hazudta rögtön a lány.
- Értem. Ezek szerint kint éjszakázott.
- Igen. Nem esett baja?
- Jól vagyok, köszönöm, csak egy fürdőre és az ágyamra vágyom. Nagy baj lenne, ha nem ma mutatkoznék be?
- Nem. Pihenje ki magát, és napnyugtakor ne hagyja el a falut, mert az erdőben rengeteg a vadállat és a rossz ember. Megértette?
- Igen, signore Noske, és köszönöm a figyelmeztetést.
- Nincs mit.
Azzal otthagyta. Valeria bement a házba, lefürdött, majd Alexanderen járt egész nap az esze. A múlt éjjel nem marta meg, pedig a nyaka sokszor a szájától fél centiméterre se volt. Életben hagyta, pedig volt rá alkalma, hogy megmarja, nem is kevés. De nem tette, ezzel bizonyítva, hogy maradtak benne emberi érzések. De akkor mit eszik, ha nem embervért? Nem tudta kitalálni. Az viszont kétségtelen, hogy isteni szerető, és jól csókol.
- Alexander!- sóhajtotta.
Örült volna, még egy ilyen "nászéjszakának", de mi a garancia rá, hogy legközelebb nem harapja meg? Bár szerette a férfit, még se örült volna, ha élőhalottat csinált volna belőle. Szerette az életet, de Alexandert is. De nem csak szerette, hanem akarta. Ahogy odaadta magát neki, ahogy egymáséi lettek az fantasztikus volt. Boldog lett volna, ha állapotos letetett volna tőle, de tudta, hogy a vámpírok nem tudnak gyereket nemzeni. Alexander, mikor hajnalban távozott hosszan nézte alvó kedvesét. Bár a lány nem tudta, de rég kihunytnak hitt magja újraéledt a gyönyör hatására. Mióta visszatért Erdélyből nem feküdt le senkivel, és most ez az éjszaka megkönnyebbülést hozott a számára. Szerette a lányt, ezért nem marta meg, ezért engedte a közelébe. Régóta magányosságra volt kárhoztatva, pedig emberként imádta a társaságot. Ám ő most már vámpír, örökké fiatal és halhatatlan, de az örökkévalóság is nehéz társ nélkül. Valeria pedig jó társa lenne, de halandó, gyenge emberi lény, de a férfinak nem fűlt hozzá a foga, hogy elvegye a lelkét. Pedig a vérre szüksége van, mert eddig csak az utcalány vérével lakott jól igazán, és most madarak vérén él, ami nem valami laktató.
"Valeria! Miért nem tudom elvenni a lelked? Miért? Szeretlek, de a véredre szomjazom igazán!"-gondolta, mialatt lement a kápolnába, hogy nyugovóra térjen. Azt viszont elismerte, hogy a lány nagyszerű szerető, és utolérhetetlen. Szerelmi szomjúsága felér három vámpíréval, és halandó nem képes úgy szeretni, ahogy a lány tette. Még az az utcalány is elbújhat mellette, pedig vele is jó volt.
Valeria megkezdte a munkát az iskolában. A gyerekek hamar megszerették, mert mindig kedves és mosolygós volt. Valeria jól megértette magát a gyerekekkel, és a szüleikkel. Ritkán látták egymást a herceggel, de a lány tartott kicsit a falusiaktól és a pletykáiktól. Néha felsétált a kastélyhoz, beszélt Alexanderrel, de nem maradt sokáig. Alexander nem tett neki szemrehányást érte, hanem lovagiasan ráírta a lány más elintéznivalójának listájára. Eljött a tél, és Valeria hazament karácsonyra Sienába. Két hét múlva azonban visszatért, és Alexander eljött hozzá éjjel. A lány felriadt, mert megérezte a herceg figyelő tekintetét.
- Alexander!- örült meg a lány, mikor felismerte.
A herceg a kezét nyújtotta.
- Jöjj, kedvesem!- szólt gyengéden.
A lány engedelmeskedett, oda ment a férfihoz, aki ekkor így szólt:
- Csodálatos az éjszaka és gondolom, még nem láttad a tengert.
- Valóban nem, de gondolom, most megmutatod nekem.
- Igen, gyere, szerelmem!- szólt, majd elborította köpenyével, és két perc múlva a tengerparton voltak.
Gyengéden megcsókolta Valeriát, s vetkőztetni kezdték egymást. Borzongató hideg volt, de ők nem törődtek vele, csak egymással. A herceg végig csókolta Valeria testét, érezte bőrének simaságát, ereinek lüktetését, vérének folyását. Most nagyon gyengéd, nagyon lassú és nagyon finom volt a behatolás, és a lökések ereje is finom volt. Valeria lihegett, s Alexander kajánul nézett rá. Két órát szeretkeztek, és teljesen kimerültek. A lány csendesen feküdt a férfin. Reszketni kezdett a hidegtől, amire Alexander lustán ránézett, és kissé szorosabbá vált az ölelése.
- Fázol, kicsim?
- Igen.
A férfi mellett feküdtek a ruháik, kicsit beletúrt, majd ráterítette a lányra hosszú, fekete köpenyét.
- Jobb?- kérdezte.
- Sokkal, köszönöm. Te nem fázol?
- Elfelejtetted, hogy a testem halott, így nem érzékelem, a külső világ hőmérsékletét.
- Igaz, elnézést. Azt hiszem, ma felülmúltuk önmagunkat.
- Igen. Drága Valeriám, ma félelmetes voltál, és teljesen kimerítettél.
- Te is isteni voltál.- mondta a lány és megcsókolta a férfi mellkasát, majd fáradtan felsóhajtott.
- Nem vagy álmos?- kérdezte Alexander.
- Kicsit.
- Aludj egy kicsit, még van három óránk virradatig.
- Nem zavar?
- Nem, sőt örülök, hogy itt vagy, és vigyázhatok rád. Aludj!
Valeria elaludt szerelme karjaiban, aki gyengéden simogatta, és vigyázott rá. Másfél óra múlva felkeltette, és közölte vele, hogy ideje indulniuk. Felöltöztek, majd visszatértek a faluba. Alexander további jó pihenést kívánt és köddé vált. Haza érve felment a keleti toronyba, ahol galambok pihentek. Elkapott belőlük párat, és a vérüket vette. Éhes volt, hisz a szeretkezés sok energiáját elvette. Kétségtelen nagy örömöt okozott Valeriának, és az is neki. Mivel kezdett látszani a nap, gyorsan megtért a koporsójába.
Valeria állapotos lett Alexandertól. Néhány héttel később rosszul érezte magát hétfőn, mikor bement az iskolába. Óra közepén a tábla előtt ájult el. A gyerekek megijedtek, és elszaladtak az igazgatóért, aki odasietett, addigra Valeria magához tért.
- Jól van, kisasszony?- kérdezte.
- Nem igazán.
- Haza kísérem, a többi órát, pedig megtartom.
- Ahogy gondolja.
- Gyerekek!- fordult az osztályhoz.- Maradjatok csendben, mindjárt visszajövök és folytatjuk az órát, csak haza kísérem a tanítónőtöket. Jöjjön, kedves Mantegna kisasszony!
Felsegítette és haza kísérte a lányt. Valeria lefeküdt aludni, de közben arra gondolt, vajon az igazgató gyanakszik-e a terhességére. De ez csak most fordult vele először elő, több ilyen nem lesz. Este eljött hozzá Alexander, de látta, hogy a lány nincs valami jó színben.
- Jól érzed magad?
- Nem vagyok jól. Hogy lehettem ilyen ostoba?
- Mit műveltél?
- Nem éreztem jól magam, de ennek ellenére elmentem tanítani és órán elájultam.
- Gyanakszik valaki?
- Nem, azt hiszem. De ígérem, több ilyen nem lesz.
- Remélem is! Ha ilyen napod van, jelents beteget!
- És mi lesz az állapotom későbbi szakaszában?
- Semmi! Élni és virulni fogsz, bár a ruha méreted nőni fog- mosolygott, és megsimogatta Valeriát, aki behunyta a szemét, és ennyit mondott:
- Te aztán értesz hozzá, hogyan lehet egy nőt szédíteni.
- Úgy gondolod?- kérdezte lágyan a férfi.
- Nagy szélhámos vagy te, Wallenstein herceg!- nevetett a fiatal anya. Alexander is elégedetten nevetett vele.
- Köszönöm, signorina- mosolygott a férfi.
A hetek múltak. Valeria egyre elfoglaltabb lett, ami azt jelentette, hogy kevés volt a szabadideje, és a herceg is ritkábban jött. Egy éjszaka azonban Alexander eljött hozzá. A lány épp elszunnyadt, de felijedt, mikor megérezte a figyelő tekintetet, és rémülten nézett a hercegre, de aztán megnyugodott mikor ráismert szerelmére, aki a kezét nyújtotta, s Valeria engedelmeskedett. A férfi magához ölelte, beborította köpenyével, és köddé váltak. A falutól messze jelentek meg. Lebegtek a D-alakú hold fényében, és Valeria soha nem érezte ilyen boldognak magát.
- Aggódom érted, Valeriám- törte meg végül a csendet a herceg.
- Miért?
- Túl nagy a csönd körülötted mostanában. Jól vagy? Nem rossz a közérzeted mostanában?
- Nem.
- Ne hazudj nekem! Látszik rajtad! Nem hánytál mostanában?
- De.
- Be kell vallanom valamit. Mikor egy hónapja lefeküdtünk, én azt hiszem, teherbe ejtettelek.
- Alexander, ez csodálatos! Én is sejtettem valamit, mert a nővérem is ugyanezeket a tüneteket produkálja, és ő állapotos.
- Félek, Valeria, mert ha megtudják a falusiak, azt hiszik majd, hogy velem szűrted össze a levet.
- Ne félj, hisz én rhallgatokr1; az elöljáróra, és nem rtalálkozomr1; veled. Majd azt mondom, hogy mielőtt visszajöttem volna megerőszakoltak.
- Akkor inkább valld be, hogy velem voltál, mert nem akarok ilyeneket hallani.
- Rólad hallgatok a legmélyebben, és ha megölnek, akkor sem vallanám be a szerelmünket, és hogy te vagy a kicsi apja.
- Szegény drágám.- suttogta a férfi-, -Nem érdemlem ezt a bizalmat.
- De igen. Te vagy a legjobb férfi a világon, s mindenből a legjobbat érdemled.
- Köszönöm.
Alexander ölelése szorosabbá vált.
- Szeretlek, Alexander.
- Én is szeretlek, Valeria.
Csendesen lebegtek, és ölelkeztek. Jeges szél borzolta a hajukat, s a lány szorosabban bújt szerelme karjaiba. A herceg gyengéden megcsókolta.
- Fázol, kedves?
- Nem. Alexander én örülök, hogy találkoztam veled, és a gyermeked anyává tettél.
- Tudom. Örülnék, ha maradhatnék, de kezd felkelni a nap. Nézd!
A lány kelet felé nézett, és látta a derengést.
- Holnap látlak, ugye?
- Igen. Ha akarod sötétedés után három órával itt leszek veled.
- Örülnék neki.
- Kérésed számomra parancs. Visszaviszlek, és én is hazatérek.
A lány szomorúan sóhajtott, fejét a férfi vállára fektette, mikor haza ért, szomorúan vált el kedvesétől, majd, mivel hétvége volt, aludni tért, Alexander, pedig haza ment, és megtért a sírjába.
Valeria délután ébredt fel. Kopogtattak az ajtaján, és ez keltette fel.
- Ki az?- kérdezte.
- Frau Noske.- hangzott a válasz.
"Az ördög vigyen el te vén pletykazsák, mit akarsz?"
Beengedte az ősz hajú, kék szemű, nagydarab asszonyságot.
- Mit óhajt?- kérdezte.
- Hallottam a tegnap történteket. Jól érzi magát, kisasszony? Meg hoztam egy kis süteményt és ennivalót.
- Köszönöm.
- Jól van? Olyan nyúzottnak tűnik.
- Jól vagyok, csak most keltem fel.
- Elnézést. Akkor én nem is zavarok, pihenjen. Isten áldja!
- Viszlát.
Valeria el sem hitte, hogy ilyen könnyen megszabadult ettől az asszonytól. Ha áldozatot kéne ajánlania, ő lenne az első, ha Alexander megkívánná az embervért. De nem! Erre gondolnia sem szabad! A herceg jól meg van embervér nélkül is, és ha megkóstolná, akkor őt is megölné a születendő gyermekükkel együtt. Megreggelizett, vagy inkább megvacsorázott, majd várta az éjszakát és kedvesét.